Kitalált történet
Otthon.
2010. 01. 14.
BKV sztrájk:
- 1. nap: Kedd (01. 12.). Nem érdekel, nem megyek sehová.
- 2. nap: Szerda (01. 13.). Vezetni megyek. Egy órával korábban indulok, ahogy mindig. Nem érek be, ezt inkább halasszuk el. A buszok ritkán járnak, az emberek mint a heringek. A villamos csak hosszú idő után indul el.
- 3. nap: Csütörtök (01. 14.). Most már tényleg vezetni megyek. Elindulok két és fél órával korábban. A busz azonnal jön. Kettő is egyszerre. Bár néhány megálló után megtelik teljesen, de jó tempóban haladunk. Gyalog megyek a körtértől a Ferenciek teréig, ez fél óra séta. Közben egy villamos megy csak el mellettem. A metró jól jár, ahogy máskor is.
***
Mikor kedden szerdán hazafelé tartottam, egy dologtalan és fogatlan ember megkérdezte, hogy van-e bérletem. Igen. Megkérdezte, hogy elégedett vagyok-e a szolgáltatással. Kis szünet, nézek rá. Folytatja: mármint általában, nem most. Általában igen. Kis szünet. Megköszönte. Szívesen.
Gondolom meglepődött. És akkor mi van?
***
Anya felhívott az előbb.
Jól megmondtam neki a magamét. Az összes sérelmemet felsoroltam. Nem bírom tovább. Kimondok mindent, kész. Ezeket inkább nem részletezem, talán majd később leírom. Most nincs hangulatom hozzá.
Híd Therabithia földjére
2010. 01. 11.
Ma megint vezettem. Egész jól ment. Másodszorra már egészen biztosan átmegyek a forgalmi vizsgán.
Két filmet megnéztem a videoplayeren. Az egyik a Nem fogadott hívás c. horrorfilm, a másik pedig A velencei kurtizán.
A Nem fogadott hívás tetszett, jó pár helyen elég félelmetes volt.
A velencei kurtizánnak még nem láttam a végét, de azt a következtetést már levontam, hogy ez egy csöpögős romantikus film. Nem mondom, hogy nem tetszett, de jobbra számítottam, számomra egyszer nézhető.
Életem filmjei
Most felsorolom azokat a filmeket, amiket eddig moziban láttam. Nagyon szeretek moziba járni, mondhatni ez az egyik hobbim, de nem nézek meg bármit, csak amiről az előzetesek, a műfaj vagy az ajánlók alapján úgy gondolom, hogy tetszeni fog.
Nagyon sok jó filmet láttam, amelyek után úgy távoztam a moziból, mintha egy másik világban járnék, és hazafelé sétálva végiggondoltam a filmet.
Mostanában azonban nem igazán esik meg velem ilyen katarzis a mozifilmek kapcsán. Nem is tudom, melyik volt az utolsó film, amiről így távoztam. Bennem lenne a hiba? Megváltoztam volna? Vagy csak a filmek mások? Nem tudom. De remélem, hogy még sok jó élményben lesz részem a mozi kapcsán.
Már nagyon várom az Aliz csodaországban c. filmet, amelyben Johnny Depp szerepel, és Tim Burton rendezte. Márciusban mutatják be. Biztos vagyok benne, hogy ez a film el fog varázsolni.
Lássuk tehát a listát:
- MIB 2. (2002. 07. 24. 14:30)
- A falu (2004. 10. 01. 15:30)
- Csajok a csúcson 2 (2004. 10. 03. 16:00)
- Garfield (2004. 10. 04. 15:30)
- Bridget Jones: Mindjárt megőrülök (2004. 11. 20. 16:45)
- (Csudafilm 2005. 02. 19.)
- Penge: Szentháromság (2005. 03. 04. 17:00)
- Bújócska (2005. 03. 07. 17: 45)
- Átok (2005. 03. 22. 16:30)
- A kör 2. (2005. 04. 02. 15:45)
- xXx 2 - A következő fokozat (2005. 05. 01. 18:00)
- Mennyei királyság (2005. 05. 14. 17:15)
- Star Wars III. - A Sithek bosszúja (2005. 05. 22. 17:15)
- Sin City (2005. 06. 10. 17:30)
- Galaxis útikalauz stopposoknak (2005. 06. 16. 11:15)
- B13 - Bűnös negyed (2005. 06. 16. 14: 15)
- A csajom apja ideges (2005. 06. 16. 17:00)
- A pofonok földje (2005. 06. 16. 20:30)
- A bukás - Hitler utolsó napjai (2005. 06. 17. 17:45)
- Charlie és a csokigyár (2005. 08. 23. 14:15)
- A titkok kulcsa (2005. 08. 31. 18:00)
- Cápasrác és Lávalány (2005. 10. 15. 16:15)
- Egy szoknya egy nadrág (2005. 11. 05. 17:45)
- A rettegés háza (2005. 11. 06. 18:30)
- Grimm (2005. 11. 13. 12:15)
- Harry Potter és a tűz serlege (2005. 12. 03. 19:45)
- Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény (2005. 12. 22. 17:00)
- Félhomály (2006. 01. 24. 17:15)
- Büszkeség és balítélet (2006. 02. 03. 17:15)
- Sziriana (2006. 02. 25. 19:45)
- Egy gésa emlékiratai (2006. 04. 01. 19:00)
- Silent Hill - A halott város (2006. 04. 29. 17:00 )
- A Da Vinci kód (2006. 05. 21. 18:30)
- X-Men: Az ellenállás vége (2006.5. 28. 16:30)
- Utolsó napjaim (2006. 06. 05. 13:00)
- Ismeretlen hívás (2006. 07. 14. 21:15)
- A Karib-tenger kalózai 2. - Holtak kincse (206. 07. 21. 18:00)
- World Trade Center (2006. 10. 08. 19:30)
- A testőr (2006. 08. 19. 20:00)
- Ház a tónál (2006. 08. 28. 20:15)
- Lány a vízben (2006. 09. 09. 17:30)
- Garfield 2 (2009. 09. 17. 18:15)
- A szuper exnőm (2006. 09. 23. 18:00)
- Az ördög Pradat visel (2006. 10. 05. 20:15)
- Egy bolond százat csinál (2006. 10. 14. 16:15)
- Parfüm - Egy gyilkos története (2007. 01. 12. 16:30)
- Átok 2 (2007. 01. 19. 18:15)
- Éjszaka a múzeumban (2007. 02. 03. 15:30)
- Hannibál ébredése (2007. 03. 09. 17:00)
- 300 (2007. 03. 23. 17:15)
- Vadidegen (2007. 04. 14. 18:00)
- Bazi nagy film (2007. 04. 20. 19:30)
- Taxi 4 (2007. 04. 05. 19:30)
- A tíz csapás (2007. 04. 28. 18:15)
- A Karib-tenger kalózai - A világ végén (2007. 05. 25. 17:30)
- Zodiákus (2007. 06. 07. 18:00)
- (Harmadik Shrek 2007. 06. 30. 19:00)
- Die Hard 4.0 (2007. 07. 03. 19:45)
- Harry Potter és a Főnix rendje (2007. 07. 12. 00:05)
- Az elhagyott szoba (2007. 08. 05. 18:15)
- L'ecsó (2007. 08. 10. 17:45)
- Törés (2007. 09. 02. 16:15)
- A másik én (2007. 10. 29. 17:00)
- Invázió (2007. 11. 16. 18:00)
- A kaptár 3. - Teljes pusztulás (2007. 11. 03. 17:45)
- Macskafogó 2. - A sátán macskája (2007. 12. 27. 18:15)
- A király nevében (2007. 12. 29. 16:45)
- Bakancslista (2008. 04. 04. 17:30)
- Csak a testeden át (2008. 05. 16. 17:45)
- Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (2008. 05. 25. 21:00)
- Gyilkosság online (2008. 06. 01. 17:15)
- Narnia krónikái: Caspian herceg (2008. 06. 13. 18:00)
- X-akták - Hinni akarok (Hát ez meg hova tűnt?)
- Hívatlanok (2008. 09. 27. 16:00)
- Sasszem (2008. 10. 03. 17:30)
- Tükrök (2008. 10. 17. 17:15)
- Éjjel a parton (2008. 10. 30. 14:45)
- Árvaház (2008. 11. 16. 15:15)
- Alkonyat (2009. 01. 03. 20:00)
- Fűrész V. (2009. 01. 08. 18:30)
- Egy boltkóros naplója (2009. 04. 16. 15:00)
- X-Men kezdetek: Farkas (2009. 05. 01. 20:00)
- Valkűr (2009. 03. 05. 19:15)
- Angyalok és démonok (2009. 05. 15. 18:00)
- Terminátor - Megváltás (2009. 06. 05. 18:00)
- Harry Potter és a félvér herceg (2009. 07. 23. 00:05)
- Pokolba tazítva (2009. 08. 16. 15:00)
- Kísértetjárás Connecticutban (2009. 09. 12. 17:45)
- Közellenségek (2009. 09. 18. 13:00)
- Gettómilliomos (2009. moziünnep)
- Rémségek cirkusza (2009. 10. 23. 15:45)
- Az időutazó felesége (2009. 10. 31. 12:30)
- Michael Jackson's This Is It (2009. 11. 01. 10:45)
- 2012 (2009. 11. 13. 14:30)
- Alkonyat - Újhold (2009. 11. 20. 19:30)
- Holdhercegnő (2009. 11. 21. 12:00)
- Avatar (2009. 12. 21. 20:45)
Azt hiszem, az első film, amire beültem, a Micimackó volt. Szép téli táj szerepelt benne.
Megérzés
Ha a nő észreveszi, hogy csak akkor tudja megváltoztatni az eseményeket, ha nem gondolkodás nélkül cselekszik, hanem néhány dolgot másképp csinál, mint ahogy először akarta, akkor talán megakadályozhatta volna a balesetet. De ha valóban így lett volna, akkor eleve nincs semmilyen baleset, és akkor az idő sem zavarodik össze, hanem minden szépen halad a maga rendje és módja szerint, és akkor nem lett volna film.
Tetszett.
2010. 01. 09.
Szombat van. Túl vagyok az utolsó vizsgámon, ami ma délelőtt volt. Azért szombaton, hogy az estiseknek is biztosan legyen megfelelő időpont, de bárki feljelentkezhetett, és bizony a nappalisok nagy része is ma vizsgázott, ahogy én is. Úgy érzem, átmentem, de nem akarom elkiabálni.
Ahogy hazajöttem, tettem-vettem a házban, most pedig pihenek.
Volt egy lány, aki a ma délelőtti vizsgára 20 perc késéssel jött be. Meg is jegyezte a tanár, hogy sokat késett. Erre ő elkezdte magyarázni, hogy furcsa ez a szombati időpont, meg szombat reggel 10 óra, stb., stb... Erre a tanár letorkolta, hogy hogy képzeli, hogy számon kéri rajta az időpontot, mikor amúgy is 20 percet késett, és még azt is mondta, hogy vagy feljelentkezik egy időpontra, vagy nem, ez az ő dolga. Szerintem a tanárnak volt igaza. Az, hogy valaki késik, hát istenem, bárkivel előfordul, bármilyen helyzet adódhat, de akkor örülök, hogy még van lehetőségem megírni a dolgozatot, nem hogy még nekem áll feljebb.
2010. 01. 08.
Ma mentem először vezetni azóta, hogy megbuktam. Nemsokára megint vizsgázom. Másodjára talán sikerül. Sőt biztos, mert ez volt az egyik szilveszteri kívánságom.
Szilveszterkor hármat kívántam, mert valahol olvastam erről. Hiszek benne, hogy a kívánságok teljesülni fognak.
[Rec]
Nem is értettem.
Az eleje kicsit lassan, unalmasan indult, de teljesen a realitás talaján mozgott, nem gondoltam volna, hogy ebből egy zombifilm lesz.
A vége meg elég durva. Ráadásul senki nem éli túl, ez így nem jó.
Semmit nem tudunk meg. Elmondanak pár dolgot, hogy vírus, meg fertőző, ilyenek, a rendőrök körbeveszik a házat, de amúgy semmi. Mi a folytatás, sikerül a rendőröknek lelőni az összes zombit? Sikerül megsemmisíteni a vírust? Vagy mindenki zombi lesz, mint a Kaptárban?
Ráadásul ezek még élve alakulnak át zombivá, de ha megölik őket, utána feltámadnak, és folytatják a zombiskodást, lásd az öreg nyanya esete, aki miatt odamentek.
De ha erről az egészről tudtak a hatóságok, akkor eleve nem engedtek volna oda senkit, se tűzoltókat, se rendőröket, de azok mégis kimentek.
A vírus terjedése se teljesen tiszta, mert nem csak harapással lehet megkapni. A kislány eleve hordozó volt, ő hogy kapta meg? És a kutyája hogy kapta meg?
És mi az, hogy egyetlen egy (!) védőfelszereléses embert küldenek be a házba, mikor legalább egy hadsereg kellene????? Mi van? A biztos halálba küldték az ürgét!
Meg mikor bezárja magát egy helységbe egy pasi, akit megharaptak, aztán kidobja a kulcsot, hogy elzárja magát... ezután az egy pasi odaáll a rácsos ajtó elé, hát persze, hogy elkapja őt a megfertőzött faszi! Ez annyira egyértelmű volt.
Szóval elég fura ez a film!
Feléig, háromnegyedéig nem is vettem komolyan. De amúgy sincs sok értelme, túl feltűnőek a logikai bakik!
2010. 01. 07.
Túl vagyok az utolsó előtti vizsgámon. Úgy érzem, sikerült.
Ezt a félévet elég lightosra vettem, de nem is volt sok tárgyam. A következő félév azonban keményebb lesz, több tárgyat veszek fel és szigorlatozni is fogok. Rendesen kell majd tanulnom.
Van egy része az életemnek, amiről nincs kedvem írni.
Első
Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy leírjam ide apró-cseprő dolgaimat.
Budapesten élek, egyetemre járok. Egyelőre csak ennyit írok magamról, a többit majd később.
Furcsa egy életem van. Önálló vagyok, de mégsem. Egyedül élek, de mégsem. Ennek semmi értelme, igaz? Szerintem sincs, mégis igaz.
Majd megpróbálom leírni.
Olvasói hozzászólások
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Kategóriák
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): fantázialány